7. Az egyedi jövedelem

 

Magyarországon jelentősebb, azóta is működő direktértékesítési kereskedelmi rendszer kb. 24 éve jelent meg. A rendszerváltást követően ez egy teljesen új szemléletet követelő termékeladási módszer volt. Az addigi szemlélet alapján rögtön rásütötték, hogy pilótajáték. Valójában sok, embereket valójában sokszor súlyosan megkárosító pilótajátékok szintén feltűntek és ezért a direkt értékesítési rendszer egy erősen negatív felhanggal jelent meg. Az emberek jelentős része mereven elzárkózott az ilyen jellegű értékesítési formától, és becsmérlőleg beszélt az „ügynöki munkaként” aposztrofált képviselőktől.

A másik jelenség, amely negatív jelzőkkel illette a tevékenységet, hogy kellő képzés és képzettség nélkül a képviselők a termékeladásban látták az értékesítési forma lényegét és „kullancs” módjára kapaszkodtak az emberekbe, és próbálták termékeiket értékesíteni. Igaz, hogy az első ilyen jellegű cégek a regisztrálást valóban rendszeres termékvásárláshoz kötötték. A lényeg azonban az elégedett vásárlók által kialakított hálózat építése, az ismétlődő vásárlások után járó jutalék kifizetése így lényegesen magasabb, mint az egyes vevők kiszolgálása. Ki tudjuk alakítani ajánlói rendszerünk csapatát, és közösségben tudunk egymást segítve dolgozni.

Később rájöttek ezt az értékesítési formát választó cégek, hogy képzéseken kell a képviselőiket oktatni, ha fejlődést akartak elérni. Tulajdonképpen arról van szó, hogy a direktértékesítési kereskedelmi forma a legolcsóbb termékértékesítési lehetőség. A rendszer azon alapul, hogy ha olyan termékeket használunk, amelyekkel meg vagyunk elégedve, akkor erről beszélünk, ajánljuk ismerőseinknek, barátainknak. Ha egy termékről számomra hiteles ember elismerőleg beszél, látom, hogy Ő is azt használja, akkor én is kipróbálom, megveszem. Ha meg vagyok vele elégedve, akkor Én is tovább ajánlom ismerőseimnek. Tehát a lényeg az, hogy kimarad több láncszem a termék előállítója és a felhasználó között. Természetesen fontos, hogy olyan termékekkel kereskedjünk, amelynek minősége kifogástalan és ezért újból és újból megvásárolják. Nincs kiskereskedelem, többszöri szállítás, raktározás, reklámozás, logisztika alatt károsodás, veszteség. Lényegében nincs más tennivalóm, mint az általam képviselt termékgyártó áruit továbbajánlani környezetemben.

Az utazási klubunknak a terméke az utazás, mely utazási forma a világon egyedülálló, ezért aki egyszer igénybe veszi, az újból ezzel a lehetőséggel fog utazni, nyaralni, szabadidejét eltölteni. A cég a hálózat kiépítési rendszerét az úgynevezett bináris rendszerben alakította ki, mely garantálja, hogy csapatként dolgozzunk, de munka nélkül ne jusson senki jövedelemhez. A klubtaghoz két oldalon csatlakoznak egymáshoz a klub képviselői, akik ajánlásunkra ezt az utazási formát és annak képviseletét választották. Ha mindkét oldalunkon van három – három csatlakozó akkor az egy ciklus, melyet külön premizál a cég. Az egyik oldalunkra (lábunkra) a felettünk lévők (sponsor) is rak hozzá csatlakozókat, ami a mi teljesítményünkbe is beleszámít, illetve az általunk becsatlakoztatott klubtagokhoz csatlakozók is növelik a mi teljesítményünket. Nekünk arra kell figyelni, hogy a másik oldalunkra is csatlakoztassunk új klubtagokat, illetve segítsük a csapattagjainkat az Ő munkájukban mivel jutalékot csak a mindkét oldalon azonos létszám szintig kapunk. Véleményem szerint nem csak a korosabbaknak, hanem a huszonéveseknek is lehetővé teszi a rendszer, hogy „nyugdíjazzák” magukat, kezdj hozzá, kattints ide

További információért kattints ide

Ha Te is részese akarsz lenni ennek a klubnak kattints ide 

Móczár Ferenc

+36/306064019

skype: moczarferenc

email: info@moczarferenc.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük